Ne csak szavak álljanak május 22. mögött!

E szívszorító sarokpont nekünk, Kárpátalján élő fiataloknak, ma, a XXI század elején is meghatározza életutunk, gondolkodásmódunk, jövőképünk. 1920. június 4-e tőlünk függetlenül, más országok vezetőségének kénye-kedve szerint alakult. De nem is olyan régen a már „szabad ország szabad népének szabad döntése” vezetett egy újabb szégyenletes eseményhez, mely morális értelemben közel egyenrangúnak tekinthető a 85 évvel korábbival. A legnagyobb nemzetrész tagadta meg a nemzet elszakított, kisebb részeinek létjogosultságát.

Május 22. az én olvasatomban egy új kezdet, egy ébredés a 90 éve tartó álomból, egy eszmény, mely reményt nyújt és figyelmeztet: egyedül Istennek van módjában összekötni, megtartani mindazt, amit az ember veszni hagy. Ebben azonban nekünk, magyar reformátusoknak is eszközként kell működnünk. Kézzel fogható lépéseket kell tennünk, hogy láthatóvá váljon munkánk, ne csak szavak álljanak május 22. mögött, hanem összefogás, elszakíthatatlan összetartozásunk hirdetése, közös építkezés, munka.

Június 4-ét ma a csonkahonban nem jegyzik hivatalosan, nem gyásznap, sokszor meg sem említik a nagy médiumok. Május 22-ének ez okból is kétszer jelentősebb szerepe kell, hogy legyen. Mondjuk ki — összetartozunk! Ez a nap szóljon mindig a másikról: a csonka országban Erdélyről, Erdélyben Felvidékről, Felvidéken Kárpátaljáról, Kárpátalján Vajdaságról. Ismerkedjünk meg közelebbről a nagycsalád részeivel, látogassuk meg egymást, vigyünk jó hírt, üdvözletet, köszöntést közösségeinkbe, hogy érezhesse a Kárpát-medencében élő minden református, hogy egy 15 millió fős család része.

Birta Zoltán
A beregszászi Sion Rádió felelős szerkesztője